Az Oldtimer Szuperkupa üdvözli hűséges és új
versenyzőit a 2024-es szezonban!


HÍREK

2024.10.16.  Célban a WOOD & Company Hungaria Classic és vele a szezon
Idén az októberi dátumra átkerülő Hungaria Classic zárta az Oldtimer Szuperkupa szezonját. A nagy múltú verseny útvonala ezúttal Zsámbék, Mór és Börgönd között vezette a mintegy 90 autóból álló mezőnyt. A szokásosnál több és néha bonyolultabb 1/100-as szakaszok alaposan próbára tették a rutinos résztvevőket is. Szabó Endre és Gömöri Melinda már bajnokként álltak rajthoz, így belefért számukra az is, hogy ezúttal nem tudtak a győzelemért harcolni. Erdélyi Zoltán és Erdélyi Csilla szerezték meg az abszolút első pozíciót, kimagasló teljesítményt nyújtva az egész nap során. A második helyre Albert Pance és Martina Fau futottak be Csehországból, a harmadikra pedig ifj. Ertl Ferenc és Kornseé Fanni. Az éves abszolút értékelésben éppen fordítva alakult a 2-3. helyezés sorrendje. A Szuper kategóriát Mózes Zoltán és Mráz Katalin nyerték, míg Openben a dr. Dmitriy Dunaev - Selianin Vladimir páros szerezte meg a győzelmet. A részletes eredmények megtekinthetők a linkre kattintva.
Elérhetőek már az éves értékelés ideiglenes végeredményei is Pontállás menüpontunkban. Az esetleges észrevételeket november 15-ig várjuk, ezt követően az eredmények hivatalossá válnak.

2024.10.10.  Vasárnap jön a WOOD & Company Hungaria Classic
A szokásos tavaszi dátum helyett idén szezonzáróként kerül megrendezésre a 23. rajtjára készülő Hungaria Classic. Október 13-án, vasárnap reggel több mint 80 veterán és néhány különleges youngtimer autó sorakozik majd fel a zsámbéki rajtnál. A mezőny idén többnyire Fejér vármegyében kalandozik; délelőtt a Vértes dombjain és erdei útjain, délután pedig Székesfehérvár és a Velencei-tó környékén. Az ebédszünet és a befutó a börgöndi repülőtéren lesz. Részletes információk és a benevezett autók listája elérhetők a www.hungariaclassic.hu weboldalon.

2024.09.06.  Nyárzáró Budapest Classic
Augusztus utolsó vasárnapján került sor az immár 17. alkalommal megrendezett Budapest Classic Grand Prix-ra, amely az Oldtimer Szuperkupa 3. fordulója volt. Mintegy 100 veterán és különleges youngtimer autó sorakozott fel a rajtnál a budaörsi Mercedes-Benz Hovány szalon udvarán, ahonnan Dél-Budára vezetett az itiner, majd némi városon kívüli kalandozás következett még ebéd előtt. Délután egy városi etap várt a mezőnyre, a budai Vár vagy az Operaház felhajtója igazán impozáns hátteret adott a "guruló múzeumnak". A befutó előtt a Hungaroringre is ellátogathattak a résztvevők, ahol az építési munkálatok miatt ezúttal a Tanpálya adott otthont egy megállópontnak és egy izgalmas 1/100-as feladatnak. A forró nyári nap után jólesett az árnyékos befutó az Erzsébet-liget hatalmas fái alatt, a díjkiosztó izgalmai előtt. Az abszolút értékelést végül Ilkovits Ádám és Kemenes Csilla nyerték, a Szabó Endre - Gömöri Melinda és Erdélyi Zoltán - Erdélyi Csilla párosok előtt. Szuper kategóriában Tajthy Dávid és Tajthy Attila gyűjötték a legkevesebb hibapontot, míg Openben Lonkai Attila és Lonkai Adrienn állhattak a dobogó legmagasabb fokára. A verseny részletes eredményei és az Oldtimer Szuperkupa pontállása elérhetőek a linkekre kattintva.
A sorozat utolsó fordulója, a Hungaria Classic október 13-án (szintén vasárnap) következik. Információk és nevezés a www.hungariaclassic.hu weboldalon!

2024.06.04.  Célba ért a 17. BALATON CLASSiC
A hagyományokhoz híven a péntek délutáni Prológgal vette kezdetét az Oldtimer Szuperkupa 2. fordulója. A versenybe nem számító, opcionális gyakorlófutam rajtjához is csaknem 100 autó sorakozott fel Siófok-Kiliti repülőtéren. A résztvevők dolgát a pontossági szakaszok mellett egy-egy nyári zápor is megnehezítette a Balatonalmádiba vezető útvonalon. A legkevesebb hibapontot (mindössze 52-t) végül Erdélyi Zoltán és Erdélyi Csilla gyűjtötték be, megnyerve ezzel a Prológot.
Szombaton Almádi központjában gyülekeztek a veteránok, a mezőny ekkor már több mint 130 autót számlált. A rajt után a veszprémi Continental-tesztpálya trükkös feladatai indították a napot, majd Zirc, Bakonybél, Pápa, Nyárád és Sitke érintésével jutottak el a résztvevők a sárvári ebédhelyszínre. A pihenő után Jánosháza, Tüskevár és Devecser felé vette az irányt a délutáni itiner. Mindenütt népes és lelkes közönség fogadta a változatos mezőnyt. Az útvonal végül visszatért a jól ismert Balaton-felvidéki helyszínekre is: Tótvázsony, Balatonfüred és Alsóörs egyaránt izgalmas 1/100-as szakaszokkal várta a résztvevőket.
Az abszolút győzelmet a Szabó Endre - Gömöri Melinda páros szerezte meg, mindössze egyetlen hibapont különbséggel a tavalyi bajnok, ifj. Ertl Ferenc és Grósz István előtt. A dobogó 3. fokára a Prológot megnyerő Erdélyi házaspár állhatott fel. Szuper kategóriában Horváth Zoltán és Horváth Barnabás, Open-ben pedig Vadkerti-Tóth Róbert és Bali Viktor bizonyultak a legjobbnak. Részletes eredmények és az Oldtimer Szuperkupa pontállása már elérhetők weboldalunkon.
A sorozat augusztus utolsó vasárnapján folytatódik a fővárosban és környékén a Budapest Classic Grand Prix-vel. Információk és nevezés hamarosan: www.bpcgp.hu

2024.05.30.  Hétvégén BALATON CLASSiC
Idén is az immár 17. alkalommal elrajtoló BALATON CLASSiC indítja a nyarat a magyar tenger partján. Már a pénteki, opcionális Prológon is csaknem 100 veteránautós páros rajtol el Siófokról, hogy gyakorolják az 1/100-as szakaszokat, és minél jobb rajtpozíciót szerezzenek a szombati főfutamra. Június 1-jén pedig Balatonalmádi lesz a rajt- és célhelyszín, közte 280 km vár a több mint 130 autót számláló mezőnyre. Idén kicsit messzebbre is elkalandozunk a Balaton-felvidékről, így az útvonal érinti többek között Bakonybél, Pápa, Nyárád, Sitke, Sárvár, Jánosháza, Tüskevár, Devecser településeket. Délután pedig visszatérünk a klasszikus BC-helyszínekre is: Tótvázsony, Balatonfüred és Alsóörs érintésével érkezik vissza a mezőny Almádiba. Részletes információk (nevezők listája, térkép, érkezési időket feltüntető plakát) elérhetőek a balatonclassic.hu weboldalon.

2024.04.10.  A Chrono Classic nyitotta az Oldtimer Szuperkupa szezonját
Mezőkövesdről, a Zsóry-fürdő parkolójából indult a Chrono Classic idei útvonala. Már a rajtnál, illetve útközben az 1/100-as feladatok helyszínein is népes és lelkes közönség köszöntötte a színes, majdnem 100 autót számláló mezőnyt. Délelőtt néhány csepp esővel ijesztgetett az időjárás, de a délutáni etapokon már nyarat idéző napsütésbn autózhattak a résztvevők. A változatos és trükkös 1/100-as feladatok alaposan próbára tették a párosokat, végül 252 hibapont került a győztes csapat, Kuttner Viktor és Friss Tamás neve mellé. A második helyen Erdélyi Zoltán és Erdélyi Csilla; harmadikként pedig a tavalyi bajnok, ifj. Ertl Ferenc és Kornseé Fanni futottak be. A Szuper kategóriában ifj. és id. Ódor Tamás, Open-ben pedig Simor Péter és Kiss Emese szerezték meg az első helyezést. A részletes eredmények ITT, az Oldtimer Szuperkupa pontállása pedig ITT érhető el. Fotóalbumaink pedig már megtekinthetőek a www.chronoclassic.hu weboldalon.

2024.04.04.  Szombaton Chrono Classic
Mintegy száz veterán és különleges youngtimer készülődik a szezonnyitó rajtjára, amelynek idén a mezőkövesdi Zsóry-fürdő ad otthont. Az útvonal bejárja Heves és Borsod vármegye ismert és eldugottabb tájait, érintve többek között Tibolddaróc, Felsőtárkány, Bekölce, Borsodnádasd, Bélapátfalva, Szilvásvárad, Egerszalók, Besenyőtelek településeket. Délután egy Tisza-tavi kitérőt is tesznek a résztvevők, Tiszafüred egy különleges helyszínére. Az útvonal még egyszer visszatér Mezőkövesdre is, mielőtt célba futnak az autók Eger központjában, a Dobó téren.
Részletes információk, plakát és a résztvevők listája elérhető a www.chronoclassic.hu weboldalon.

2024.03.13.  Oldtimer Szuperkupa 2024 szabályzatok
Elkészült az idei szezonra érvényes OSZ Alapszabályzat és Kiírás, elérhetőek a Szabályzatok menüpontban. A változásokat kék színnel jelöltük.

2024.01.26.  Chrono Classic - elindult a nevezés!
Már lehet jelentkezni az idén szezonnyitóként szereplő Chrono Classic-ra. A túra ezúttal is Északkelet-Magyarország tájaira látogat, de a tavalyi útvonalhoz képest is sok új helyszín várja a résztvevőket az egri befutó előtt. A mezőnyt 100 autóban limitáljuk, érdemes tehát minél előbb biztosítani a helyet a rajtlistán! Részletes információk és online nevezési felület a www.chronoclassic.hu weboldalon.

2024.01.12.  Oldtimer Szuperkupa 2024 naptár (frissítve!)
Nemrég bemutatott előzetes versenynaptárunkat pontosítottuk, illetve egy kicsit módosítottuk. A nyitó verseny, a Chrono Classic dátumát más autósportos és oldtimer autós rendezvény miatti ütközések elkerülése érdekében egy hónappal korábbra hoztuk. Terveink szerint ezen a naptáron már nem változtatunk:
 •  CHRONO CLASSIC: 2024.04.06. (Kelet-Magyarország)
 •  BALATON CLASSIC: 2024.06.01. (Balaton és környéke)
 •  BUDAPEST CLASSIC GRAND PRIX: 2024.08.25. (Budapest és környéke)
 •  HUNGARIA CLASSIC: 2024.10.13. (Észak-Dunántúl)
Az aktualizált szabályzatokkal március elején jelentkezünk.

2023.12.13.  Hivatalos végeredmények
Hivatalossá váltak az Oldtimer Szuperkupa 2023-as szezonjának eredményei, megtekinthetők Pontállás menüpontunkban.
A jövő évi versenynaptár és szabályzatok kialakítása folyamatban van, nemsokára jelentkezünk a részletekkel.

2023.09.27.  Egerben ért véget a Chrono Classic és az OSZ szezon
Szeptember 23-án, szombaton mintegy száz autó vágott neki a szezonzáró futamnak Domonyvölgyből, a Lázár Lovasparkból. Az idén új útvonalon autózó változatos mezőny a Bükköt érintve érkezett Egerbe szombat délután. Több helyszínen is népes és lelkes nézősereg várta a résztvevőket, akik egyszerűnek tűnő, de néhol trükkös 1/100-as szakaszokon küzdhettek a minél kevesebb hibapontért. A szilvásváradi ebédhelyszín, a mikófalvi helyi nyugdíjasklub és az egri oldtimer-rajongók mind mosolyt csaltak a résztvevők és a szervezők arcára. Majd' húsz év alatt az időjárás most először szorította sarokba a mezőnyt, de szerencsére ebből is a legjobbat hoztuk ki. Az esőfelhők nagyrészt elkerülték az útvonalunkat, és különleges hátteret és színeket adtak a fotóinknak.
A mozgalmas napot díjkiosztó gálavacsora zárta a Hotel Eger & Park-ban. Open kategóriában a Lascsik Imre - Dénes János páros végzett az első helyen. Szuperben a kategóriát Austin Healey-vel nyerő Csák Levente - Csák Tímea és a mögöttük végző Gábeli Tibor - Víg Zoltán párosok az abszolút dobogóra is felfértek. Az idei Chrono Classic legjobbja a BMW-t vezető ifj. Ertl Ferenc - Grósz István páros lett, és győzelmével bebiztosította magának az Oldtimer Szuperkupa idei bajnoki címét is.
A részletes eredmények ezen a linken találhatók, míg az Oldtimer Szuperkupa éves értékelésének ideiglenes végeredménye Pontállás menüpontunkban. Utóbbiakkal kapcsolatban 2023. október 31-ig várjuk az esetleges észrevételeket, ezt követően az eredmények hivatalossá válnak.

2023.09.21.  Szombaton Chrono Classic
100 veteránautó fog felsorakozni szombat reggel a Szuperkupa idei szezonzárójának rajtjához Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban. Délelőtt Nógrád és Heves kanyargós útjain, kis falvain át vezet az útvonal a szilvásváradi ebédig. Délután a Bükk szerpentinjei várják a mezőnyt, elkalandozva egészen Putnokig és Ózdig. A túra az egri Érsekkertben ér véget, ahol az érdeklődők megcsodálhatják az autókat.
Időterv, plakát és a résztvevők listája elérhető a www.chronoclassic.hu weboldalon.

2023.09.04.  Szuperkupa pontállások a BPCGP után
Elkészültek a Budapest Classic GP utáni ponttáblák, megtekinthetők Pontállás menüpontunkban.

2023.08.28.  Célban a Budapest Classic Grand Prix
Nemcsak a navigálás és az 1/100-as feladatok, de a rendkívüli hőség is alaposan próbára tette a BPCGP mezőnyét a nyár egyik legforróbb hétvégéjén. 90 autó rajtolt el Budaörsről, majd a délelőtti budai kör után Esztergom, Szlovákia, és Nógrád árnyas útjai felé vették az irányt. A túra ismét a fővárosban, a XVI. kerületi Erzsébetligetben ért véget; szép számú közönség köszöntötte a célban a résztvevőket. Az abszolút győzelmet a Csehországból érkezett Štepán Pance - Albert Pance páros szerezte meg; az összetett értékelés további dobogós helyeire Ilkovits Ádám és Kemenes Csilla, illetve Stoye Miklós Claus és Stoye Kevin futottak be. A Szuper kategóriát Gábeli Tibor és Víg Zoltán nyerték; az Open értékelésben pedig Gacsal Panna Lora és Velcz Luca szerezték a legkevesebb hibapontot. A részletes eredmények már elérhetők Versenyek menüpontunkban.
Az Oldtimer Szuperkupa következő, záró fordulója a szeptember 23-i Chrono Classic lesz, amelyre a mai napon (08.28.) még a kedvezményes nevezési díjjal lehet jelentkezni. Részletes információk a www.chronoclassic.hu weboldalon.

2023.08.24.  Vasárnap Budapest Classic GP
Augusztus 27-én reggel rajtol el Budaörsről, a Mercedes-Benz Hovány szalontól az idei Budapest Classic Grand Prix. Az Oldtimer Szuperkupa harmadik fordulója ezúttal nem csak a fővárosra, de tágabb környékére is fókuszál. Az útvonal így érinti többek között Szentendrét, Visegrádot, Esztergomot, Bánkot, Vácot és Gödöllőt is a XVI. kerületi befutó előtt. Részletes információk és a mintegy 90 autóból álló, 25 különböző márkát felvonultató mezőny nevezési listája elérhető a www.bpcgp.hu weboldalon.

2023.07.03.  Budapest Classic GP - Nyitva a nevezés
Már nevezhető az Oldtimer Szuperkupa idei harmadik fordulója, a Budapest Classic Grand Prix. A korábbi évektől eltérően idén a nyár végén, augusztus 27-én kerül sor a BPCGP-re, és nagyobb hangsúlyt fektetünk a Budapesthez közeli, de városon kívüli utakra és helyszínekre is. Információk és nevezés a www.bpcgp.hu weboldalon.

2023.06.23.  Féltávnál az Oldtimer Szuperkupa
Nagy sikerrel zajlott le a sorozat idei első két fordulója. Az áprilisi Hungaria Classic-on a megújult útvonal és a trükkös feladatok; a június eleji Balaton Classic-on pedig a mindig varázslatos balatoni táj és az immár szokásosan rekordlétszámú mezőny adta a verseny különlegességét. Természetesen mindkét futamon nagy harc folyt a századmásodpercekért, a friss tabellák már elérhetők Pontállás menüpontunkban.
Az Oldtimer Szuperkupa a nyári szünet után augusztus utolsó vasárnapján (27-én) folytatódik a Budapest Classic Grand Prix-vel. A főváros környéki verseny részletes információival hamarosan jelentkezünk.

2023.04.14.  Hétvégén Hungaria Classic
Április 16-án, vasárnap rajtol el az Oldtimer Szuperkupa 2023-as szezonja a XXII. Hungaria Classic futammal. A rajt és a befutó helyszínét a MaxCity biztosítja Törökbálinton. 60 veteránautó fog nekivágni a 280 km-es útvonalnak 8:45-től percenként, hogy bejárják Fejér és Komárom-Esztergom megye szép tájait. A nézői pontokat tartalmazó plakát, illetve a résztvevő autók listája elérhető a www.hungariaclassic.hu weboldalon.

2023.03.07.  Szabályzatok, Hungaria Classic nevezés
Felkerült Szabályzatok menüpontunkba az aktualizált, 2023-as szezonra érvényes Alapszabályzat és Kiírás. Lényeges változás, hogy az idei évben a 4 versenyből mindenkinek a legjobb 3 eredménye fog beleszámítani az egyéni pontversenybe.
A hétvégén elindult a nevezés is a szezon első futamára, a Hungaria Classic-ra. Részletes információk és online nevezési lap elérhetők a www.hungariaclassic.hu weboldalon.

2023.02.23.  Versenynaptár
Az Oldtimer Szuperkupa 2023-as túraverseny-naptára:
 •  2023.04.16.   HUNGARIA CLASSIC (Törökbálint - Bicske - Etyek)
 •  2023.06.03.   BALATON CLASSIC (Siófok - Balaton-felvidék)
 •  2023.08.27.   BUDAPEST CLASSIC GRAND PRIX (Budapest)
 •  2023.09.23.   CHRONO CLASSIC (Domonyvölgy - Eger)
Az első futam, a Hungaria Classic információival hamarosan jelentkezünk. Addig is jó készülődést kívánunk a szezonra!

2022.11.07.  Hivatalos végeredmények
Hivatalossá váltak az Oldtimer Szuperkupa 2022-es szezonjának végeredményei, megtekinthetők Pontállás menüpontunkban. Gratulálunk a helyezetteknek és minden idei résztvevőnknek, talákozzunk jövőre is az OSZ futamain!

2022.09.27.  Egerben ért véget a Sprinter Chrono Classic és az OSZ szezon
Szeptember 24-én, szombaton több mint 120 autó vágott neki a szezonzáró futamnak Domonyvölgyből, a Lázár Lovasparkból. Az idén a Mátra és Eger környékére költöző túra új utakra és településekre vezette el a változatos mezőnyt. Több helyszínen is népes és lelkes nézősereg várta a résztvevőket, akik egyszerűnek tűnő, de néhol trükkös 1/100-as szakaszokon küzdhettek a minél kevesebb hibapontért. Az esti díjkiosztón aztán kiderült, hogy a Szuperkupa történetében először, három Szuper kategóriás páros érte el abszolútban is a legjobb eredményeket. A Stepan Pance - Albert Pance, ifj. Ódor Tamás - Ódor Tamás, Csillagh Bence - Csillagh Borbála versenyzőpárosok így mindkét értékelés dobogóját elfoglalhatták. Open kategóriában Lovász Ádám és dr. Erdélyi Bianka végeztek az első helyen. Szabó Endre pedig - ezúttal Gömöri Melinda navigálásával - abszolút hatodik helyével biztosította be az Oldtimer Szuperkupa idei bajnoki címét. Gratulálunk a helyezetteknek és minden résztvevőnek! A részletes eredmények és az éves értékelés ideiglenes végeredménye már elérhetők weboldalunkon. Utóbbihoz október 31-ig várjuk az esetleges észrevételeket, ezt követően az eredmények hivatalossá válnak.

2022.09.22.  Szombaton Sprinter Chrono Classic
Csaknem 130 páros rajtol el szeptember 24-én, szombaton reggel Domonyvölgyből az Oldtimer Szuperkupa idei utolsó fordulóján. A szezonzáró futam megújult útvonala Egerbe vezeti a mezőnyt, útközben érintve többek között Apcot, Pásztót, Kékestetőt, Kisnánát is. Részletes információk, plakát és a résztvevők listája elérhető a www.chronoclassic.hu weboldalon.

2022.06.28.  Befutott a Budapest Classic Grand Prix is
Parádés útvonalon haladt a mintegy nyolcvan autóból álló karaván a fővárosban és környékén. A budaörsi rajt után bejárták Budapest néhány ikonikus és különleges helyszínét, majd a Fóton elfogyasztott ebéd után a Hungaroringre vezetett az itiner. A tavalyi premier után idén is egyedülálló élményt adott a résztvevőknek a Formula 1-es pályán megtett két mért kör. Némi kanyargás után Mátyásföldre futott be a mezőny, ahol népes közönség ünnepelte a célba érőket. Az abszolút versenyt Szabó Endre és Gömöri Melinda nyerték, klasszis teljesítménnyel, mindössze 110 hibapontot gyűjtve. Szuper kategóriában Csillagh Bence és Csillagh Borbála, Open-ben pedig Pákay Szabó Marcell és Marosi Petra vihették haza a győztesnek járó díjat. A részletes eredmények megtekinthetők erre a linkre kattintva, és a bajnoki pontállás is elérhető.
Az Oldtimer Szuperkupa negyedik futama a Chrono Classic lesz, szeptember 24-én. A szezonzáró megújult útvonallal várja résztvevőit; a mai napon megnyílt a nevezés lehetősége is. Részletes információk a www.chronoclassic.hu weboldalon.

2022.06.23.  Hétvégén 15. Budapest Classic Grand Prix
Az Oldtimer Szuperkupa harmadik futama a főváros és a Gödöllői-dombság legszebb pontjain kalauzolja végig a mezőnyt június 26-án, vasárnap. A mintegy 80 résztvevő oldtimer Budaörsről, a Mercedes-Benz Hovány szalontól vág neki a túrának, és Budapest nevezetes helyszínei mellett ismét ellátogat a Hungaroringre is. Igazi nyári időjárás várható, de a hőség mellett a változatos 1/100-as pontossági szakaszok is próbára teszik majd a mezőnyt, hiszen a bajnokság abszolút pontállása nagyon izgalmasan alakul az eddigi két futam után. A nézőket pedig szeretettel invitáljuk látványos helyszíneinkre - bővebb információk a www.bpcgp.hu weboldalon.

2022.06.07.  Célba ért a Balaton Classic
Igazi nyári időjárás fogadta az idén 15. jubileumát ünneplő BALATON CLASSiC mezőnyét. Már a pénteki, fakultatív Prológon is mintegy 90 páros autózott, illetve kompozott át Siófokról Balatonfüredre. Szombaton pedig 135 veteránautóból állt a mezőny, így a szép számú közönség több mint 2 órán át csodálhatta a változatos "guruló mózeumot" egy-egy helyszínen. A Balaton-felvidék és környékének csodáit bemutató útvonal persze bőven tartogatott 1/100-as pontossági szakaszokat is, a trükkös feladatokon szépen gyűltek a hibapontok a nap során. A legkevesebbet végül Szabó Berta és Szabó Barnabás szerezték - a testvérpár beírta magát a Szuperkupa történelemkönvyébe, hiszen ők lettek az első páros, akik egy hölgyversenyzővel a volán mögött végeztek az abszolút értékelés (és egyben a Szuper kategória) első helyén. A képzeletbeli dobogóra még Farkas Zoltán és Mészáros Margit, illetve Stoye Miklós Claus és Stoye Kevin állhattak fel. Az Open kategóriát Martin Ádám és Schiller Gábor nyerték. A részletes eredmények már elérhetők a linkre kattintva, és rövidesen felkerül a frissített bajnoki pontállás is.
Az Oldtimer Szuperkupa szezonja június 26-án, vasárnap folytatódik a Budapest Classic Grand Prix-vel, amelyre korlátozott számban még lehet nevezni. Bővebb információk elérhetők a www.bpcgp.hu weboldalon.

2022.06.02.  Hétvégén Balaton Classic
A nyárindító hosszú hétvégén a Balaton környékén kalandozik az Oldtimer Szuperkupa mezőnye. Már a péntek délutáni, fakultatív Prológra is mintegy 90 páros jelezte a részvételi szándékát. Ők Siófokról indulva, földön és vízen (azaz kompon :)) érkeznek Balatonfüredre. A szombati versenynapra majdnem 140 autóra bővül a mezőny, akik délelőtt bejárják a Balaton-felvidék csoás tájait Balatonfüred és Hévíz között. Délután pedig kicsit északabbra kalandoznak, többek között Tapolca, Nyirád és Doba érintésével, mielőtt célba futnak Füreden, a Tagore-sétányon. Bővebb információk a www.balatonclassic.hu weboldalon.

2022.05.15.  Hungaria Classic eredmények és pontállás
Nagy sikert aratott a 20. születésnapját ünneplő Hungaria Classic. A szezonnyitó 90 autóból álló mezőnyét mindenhol lelkes nézősereg várta a megújult, Etyek - Bicske - Mór között kanyargó útvonalon. A változatos, néhol nehéz és trükkös feladatok során Szabó Endre és Szabó Barnabás gyűjötték a legkevesebb hibapontot; őket a Stoye Miklós Claus - Stoye Kevin, Erdélyi Zoltán - Erdélyi Csilla párosok követték az abszolút értékelésben. A Szuper kategóriában Besnyi Lóránt és Boér Máté, Open-ben pedig Laár Péter és Laárné Szaniszló Éva végeztek az élen. Az eredménylisták, illetve bajnoki pontállás már elérhetők honlapunkon.
Az Oldtimer Szuperkupa sorozata a pünkösdi hosszú hétvégén, június 3-4-én folytatódik a Balaton Classic-kal. Idén is több mint 120 veteránautó vág majd neki a Balaton környéki utaknak a nyárindító hétvégén.

2022.05.05.  Szombaton Hungaria Classic
Május 7-én mintegy 90 autóval rajtol el a Hungaria Classic. A szezonnyitó futam - megfordítva az utóbbi évek megszokott sémáját - idén Etyekről indul, és Mór városáig vezet az útvonal. Hangsúlyos szerepet kap Bicske ebéd- és feladathelyszínként, a napközbeni megállópontokat pedig Péliföldszentkereszt és Iszkaszentgyörgy egy-egy különleges pontján, gyönyörű környezetben töltheti a mezőny. Sok település régi ismerősként várja vissza a résztvevőket, de idén is elkalandozunk új utakra és helyszínekre is. Információk, látványos nézői pontok és a benevezett autók listája elérhetők a www.hungariaclassic.hu weboldalon.

2022.04.28.  Szabályzatok és nevezési hírek
Aktualizáltuk az Oldtimer Szuperkupa Alapszabályzatát és Kiírását, az idei szezonra érvényes dokumentumok elérhetők Szabályzatok menüpontunkban.
A Hungaria Classic és Balaton Classic nevezése egyaránt betelt a határidő lejárta előtt, így a szezonnyitón 90, a balatoni futamon pedig több mint 120 autó várja majd a rajtot. A 3. futamra, a Budapest Classic Grand Prix-re is elindult már a jelentkezés. Infók és online nevezési űrlap a www.bpcgp.hu weboldalon érhetők el.

2022.03.09.  Indul a szezon
A tavasz közeledtével lassan beindul a veterános élet, az Oldtimer Szuperkupa is belekezd idei évadába. Az aktualizált szabályzatok néhány napon belül felkerülnek weboldalunkra. A nevezés pedig már elérhető a 20 éves jubileumát ünneplő Hungaria Classic futamra. A szezonnyitó ezúttal a fővároshoz még közelebb, Etyeken rajtol, és Bicske is hangsúlyosabb szerepet fog kapni az útvonalban. Természetesen Mór sem maradhat ki, a borászatáról ismert kisváros ezúttal a befutó és díjkiosztó helyszíne lesz. Bővebb információk és nevezés már elérhetők a www.hungariaclassic.hu weboldalon.

2021.10.28.  Ideiglenes végeredmények
Az október eleji Chrono Classic-kal fejeződött be az Oldtimer Szuperkupa idei sorozata. A szezonzáró futamon új győztest avattunk, ifjabb és idősebb Ódor Tamás először végeztek egy verseny abszolút első helyén, és egyben a Szuper kategóriát is megnyerték. Stoye Miklós Claus és Stoye Kevin második helyükkel bebiztosították 2021-es bajnoki címüket, így jövőre ők viselhetik az 1-es dicsőségrajtszámot. Az Open kategóriában Zugor Balázs és Madácsi Belián gyűjtötték a legkevesebb hibapontot. A Chrono Classic részletes eredményei elérhetők a linkre kattintva.
Elkészültek az összetett pontverseny ideiglenes végeredményei is, megtekinthetők Pontállás menüpontunkban. A végeredményekkel kapcsolatban november 30-ig várjuk az esetleges észrevételeket az auto@chronomoto.hu e-mail címen, ezt követően hivatalossá válnak.

2021.10.02.  Chrono Classic MA
Gyönyörű őszi napsütésben rajtolt el ma reggel az Oldtimer Szuperkupa zárófutama, a Chrono Classic. Még nem késő kilátogatni Zamárdiba, Szántódpusztára, Kaposvárra, vagy bármely másik helyszínre, ahol másfél órán át látható a mintegy 120 autót számláló, változatos mezőny. A résztvevő autók, illetve a látványos nézői pontok listája elérhető a www.chronoclassic.hu weboldalon.

2021.07.12.  Célba futott a Hungaria Classic is
Az Oldtimer Szuperkupa legrégebbi futama idén már a 19. alkalommal került megrendezésre, a korlátozások miatt az eredetileg kitűzött áprilisi dátum helyett július 11-én. A nyár nem a legszebb arcát mutatta ezen a vasárnapon, így a navigálás és a fotocellák mellett a zivatarok is próbára tették néha a mezőnyt. A rajt és az ebéd Mór városában volt, míg a befutónak első ízben adott helyszínt Etyek és a +52 Event & Gastro Hall. Összesen 16 mért szakasz (13 normál + 3 titkos) után dőlt el, hogy a versenyt végül Erdélyi Zoltán és Erdélyi Csilla nyerték, 180 hibaponttal. A Farkas Zoltán - Mészáros Margit, illetve ifj. Ertl Ferenc - Kornseé Fanni párosok foglalták el az abszolút dobogó további fokait. A Szuper értékelésben Gábeli Tibor és Pásztor Nelli, míg Openben Turán Krisztián és Medgyesi Kornélia végzett az élen. A teljes eredménylisták ezen a linken találhatók, és elérhető az összetett pontállás is.
A Chrono Classic, az Oldtimer Szuperkupa záró fordulója a nyári szünet után, október 2-án következik. Részletes információkkal augusztus elején jelentkezünk a www.chronoclassic.hu weboldalon.

2021.07.08.  Vasárnap Hungaria Classic
Július 11-én, vasárnap immár a 19. alkalommal rajtol el a Hungaria Classic változatos, több mint 80 autót felvonultató mezőnye. Az utóbbi évek bevált hagyományai szerint Mór városa adja a rajt és az ebéd helyszínét, a befutó pedig idén először Etyeken lesz. A kettő között pedig a jól ismert megállópontjaink (például Csákberény, Bicske, Oroszlány, Pusztavám, Környe, Tarján, Péliföldszentkereszt, Zsámbék) idén is sok szeretettel várják a mezőnyt, de természetesen új helyekre és utakra is ellátogat a guruló múzeum. Részletes információk és az autók listája elérhetők a www.hungariaclassic.hu weboldalon.

2021.06.23.  A Hungaroringen ért célba a Budapest Classic GP
A tavalyi kényszerű kihagyás után idén új koncepcióval jelentkezett a Budapest Classic Grand Prix. Nagyobb hangsúlyt fektettünk a főváros körüli településekre, és a GP névhez méltóan a Hungaroringen zártuk a napot, ahol a pontossági feladat után még egy közös felvonulás is belefért a sokat látott aszfaltcsíkon. A verseny a forró nyári időjárás közepette is nagy tetszést aratott, 91 páros küzdött meg a navigálás és fotocellák mellett a hőség jelentette kihívásokkal is. Az esti díjkiosztó vacsorának a Lázár Lovaspark adott otthont Domonyvölgyben. A Szuperkupa többszörös bajnokai kisajátították a dobogó két felső fokát, Ilkovits Ádám - Kemenes Csilla, Erdélyi Zoltán - Erdélyi Csilla sorrendben. Az abszolút 3. helyre a Stoye Miklós Claus - Stoye Kevin páros futott be, akik ezzel magasan vezetik a pontversenyt. A Szuper kategóriát Mózes Zoltán és Mráz Kata, míg az Opent Gaál Ádám és Gaál Erika nyerték. Részletes eredmények ezen a linken érhetők el.
Július 11-én, vasárnap már folytatódik is az Oldtimer Szuperkupa sorozata a Hungaria Classic-kal. A rajt- és ebédhelyszín idén is Móron lesz, a jól ismert célpontok mellett ezúttal is ellátogathat új tájakra, útvonalakra a benevezett csaknem 100 páros.

2021.06.10.  Létszámrekord a BALATON CLASSiC-on
A korlátozások feloldásával végre elrajtolhatott az Oldtimer Szuperkupa szezonja. Az évadnyitó verseny idén a BALATON CLASSiC lett a hagyományos dátumon, június első hétvégéjén. A péntek délutáni-esti, opcionális Prológ útvonala Siófoktól Veszprémig vezetett. Szombat reggel minden eddiginél több, 139 veteránautós páros rajtolt el a Veszprém Aréna parkolójából. Délelőtt új utakat fedezett fel a mezőny, egészen Pápa környékéig elkalandozva. A balatonfüredi ebéd után pedig jöhetett a kanyargás az ismerős, de mindig gyönyörű Balaton-felvidéki tájakon. A befutó és a díjkiosztó helyszínét szintén Balatonfüred adta. Az Abszolút értékelésben Ilkovits Ádám és Kemenes Csilla végzett az első helyen, mindössze 1 hibaponttal megelőzve a Stoye Miklós Claus - Stoye Kevin párost. A dobogóra még Albert Pance és Martina Fau állhattak fel Csehországból. A Szuper kategóriát Szabó László és Szabó Balázs, az Open-t pedig Szlabony Botond és Pétervári Jázmin nyerték.
Az Oldtimer Szuperkupa június 20-án, vasárnap folytatódik a Budapest Classic Grand Prix versennyel a fővárosban és környékén. Részletes információk a www.bpcgp.hu weboldalon.

2021.04.20.  Hungaria Classic - ÚJ DÁTUM: 07.11.!
A Hungaria Classic mezőnye az eredetileg tervezett május 8-i dátumon sajnos nem tud elrajtolni Mórról, mert a rendezvények tilalmáról szóló rendelkezéseket május 23-ig meghosszabbították. Terveink szerint a Balaton Classic és a Budapest Classic Grand Prix után, harmadik futamként bonyolítjuk le a Hungaria Classic-ot 2021. július 11-én (vasárnap). Minden, eddig benevezett páros nevezése érvényes az új dátumra is. Aki már befizette a nevezési díját, de nem alkalmas számára az új időpont, kérjük legkésőbb június 13-ig jelezze ezt írásban az auto@chronomoto.hu e-mail címen, és visszautaljuk a befizetett nevezési díjat. Új nevezéseket június 20-áig fogadunk 88.000 Ft/autó nevezési díjjal; teljes áron (100.000 Ft/autó) július 2-ig lehet nevezni. További információk és a beérkezett nevezések listája megtalálhatók a www.hungariaclassic.hu weboldalon.
A változás miatt szezonnyitóvá előlépett Balaton Classic a hagyományokhoz híven június első szombatján (06.05.) kerül megrendezésre. Részletes információk és a nevezés már elérhetők a megújult www.balatonclassic.hu honlapon.

2021.02.26.  Hungaria Classic - elindult a nevezés
Közeledik a szezonkezdet, már elérhető a nevezés a 2021-es év első Szuperkupa futamára, a Hungaria Classic-ra. Bízunk benne, hogy a járványhelyezettel kapcsolatos korlátozások nem akadályozzák meg, hogy a tervezett dátumon, május 8-án megrendezzük a versenyt, amelynek itinere a bevált recept alapján Mór és Budapest között vezet majd. Útközben a már jól ismert és kedvelt célpontok mellett új útvonalakra és helyszínekre is ellátogatunk, és a kulináris élvezetkben sem lesz hiány a Pékesség, a móri Ezerjó Étterem és a Buda Gourmet jóvoltából.
További információk és nevezés a www.hungariaclassic.hu weboldalon.


Régebbi hírek archívuma

A www.szuperkupa.hu oldalon található anyagok: fotók, videók, szabályzatok az Oldtimer Szuperkupa tulajdonát képezik, további felhasználásuk (akár részenkénti) csak az Oldtimer Szuperkupa engedélyével történhet.


Későbbi fényképeink facebook oldalunkon,
illetve a versenyek weboldalain érhetők el

 
Díjkiosztó 2015
Díjkiosztó 2014
MiSTER CLASSiC 2014
Chrono Classic 2014
BALATON CLASSiC 2014
Hungaria Classic 2014
Díjkiosztó 2013
MiSTER CLASSiC 2013
Chrono Classic 2013
BALATON CLASSiC 2013
Hungaria Classic 2013
Díjkiosztó 2012
Chrono Classic 2012
MiSTER CLASSiC 2012
BALATON CLASSiC 2012
Audi Hungaria Classic 2012
Díjkiosztó 2011
BOE - AEZ Classic 2011
MiSTER CLASSiC 2011
AUDI EASTORIC 2011
HUNGARIA CLASSIC 2011
BALATON CLASSiC 2011
VESZPRÉM CLASSiC 2011
Díjkiosztó 2010
MiSTER CLASSiC 2010
Audi Eastoric 2010
Hungaria Classic 2010
BALATON CLASSiC 2010
Veszprém Classic 2010
Díjkiosztó 2009
MiSTER CLASSiC 2009
Audi EasToric 2009
Veszprém Classic 2009
BALATON CLASSiC 2009
Hungaria Classic Kecskemét 2009
Díjkiosztó 2008
Audi Hungaria Classic 2008
MiSTER CLASSiC 2008
BALATON CLASSiC 2008
Retro Technika 2008
Coppa Pannonia Regia 2008
Start Historic 2008
Díjkiosztó 2007
Chronoswiss-Audi Hungaria Classic 2007
MiSTER CLASSiC 2007
Coppa Pannonia Regia 2007
BPCGP 2007
Mátra 600
Díjkiosztó 2006
Budapest Classic Grand Prix 2006
COPPA PANNONIA REGIA 2006
MiSTER CLASSiC 2006
Chronoswiss-Audi Hungaria Classic 2006
Győztesek